HOME

 

Korszerű óvoda várja a gyerekeket

a G.M.G.K Római Katolikus Teológiai Líceumban

Ottjártunkkor az egyik csoport tagjai a középső szobában éppen táncot lejtettek, a közép csoportosok bábszínházat játszottak vagy rajzoltak, a nagyok a játékokat vették elő, majd Fari óvónő vezetésével a nagyenyedi Eminescuünnepségre készülődtek, ahol magyarul mondják majd el a verseket. Éppen akkor érkezett Gudor Botond magyarigeni református tiszteletes, aki reggelente csaknem teljes családját beszállítja Gyulafehérvárra, többek között óvodáskorúgyerekeit is beviszi az óvodába.

A körülmények tehát gyökeresen megváltoztak az elmúlt félévben. A legfontosabb, hogy az egykori szerény létszámú óvoda ma már 31 óvodással büszkélkedhet. Ezért köszönet illeti az ott oktató óvónőket, hiszen többek közöttfelkeresték az éppen Gyulafehérvárra és környékére költözött magyar családokat és meggyőzték őket, valamint újságokban is hirdették az új óvoda beindulását. Ma már a legtöbb szülő ragaszkodik az óvodához, sőt vannak köztük olyanromán anyanyelvű gyerekek is, akik egy fél év után már jól beszélnek magyarul

Mindkét óvónő, a fiatal Comaneci Tímea, aki közben egyetemi tanulmányokat is folytat és a tapasztalt Fari P. Ilona elmondta: nem ragaszkodnak a vasfegyelemhez, és ez azoka annak, hogy jól érzik magukat a gyerekek. Céljuk a helyes viselkedési formák begyakorlása. Azt is elmondták, hogy sok tehetséges gyermek jár az óvodába, akik kitűnőenbeszélik anyanyelvüket. Kialakult egy szülői közösség is, úgyhogy egy kis „sziget” létrejöttének lehetünk tanúi a szétszórtan élő szórványban – mesélték az óvónők.

Gál László igazgató, aki gyakran meglátogatja az óvodát, sokat tett a jobb körülmények megteremtéséért. Véleménye szerint nem véletlenül kapta meg olyan gyorsan azóvoda a működési engedélyt, és nemcsak az épület és a berendezés jobb jelenleg, hanem a két óvónő is színvonalas didaktikai munkát végez. Ősztől a tervek szerint márhosszabbított programmal, napközis jelleggel fognak működni. Céljuk egy első osztály beindítása, amire alapozni lehet majd a jövőben. – Úgy látom – összegezte az igazgató –, hogy a magyar ajkú tanulók sorsa, jövője biztosítva van.

Szabadság 2008 jan. 23 – Bakó Béla Botond

Hírlevél Bejelentkezés

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Duis eu libero scelerisque ligula sagittis faucibus eget quis lacus.
Suspendisse sodales sed orci ac feugiat.

Feliratkozási kérelmed elküldték!

Előfizet